Ma volt az ünnepélyes alapkőletétele a Látogatócentrumnak
Sostozoo

Ma volt az ünnepélyes alapkőletétele a Látogatócentrumnak

2017. 10. 13.

2018 márciusában már különleges bejárattal és látogatócentrummal várjuk a tavaszt

 

LÁTOGATÓCENTRUM ÉS HÓPÁRDUC KIFUTÓ

 


 

Ünnepélyes keretek között tették le az alapkövét annak az új Látogatócentrumnak, amely a Nyíregyházi Állatpark területén épül. A fejlesztés 372 millió forint, közel százszázalékos vissza nem térítendő európai uniós pályázatból valósul meg, melyet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata nyert. A projekten belül Hópárduc kifutó építésére is sor kerül.

 

 

2017. szeptember 5-én kezdődött el a kivitelezési terület átadásával az a projekt, amely a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő sóstófürdői Állatpark fejlesztésére irányul. A mai napon pedig ünnepélyes keretek között tették le az alapkövet. A projekt célja egy turisztikai vezérpont, egy látogatócentrum kialakítása látvány fóka medencével Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő „kapujában”, mely élményekkel gazdagítja már a belépést is a Nyíregyházi Állatparkba. Ez a térségi jelentőségű, látogatóbarát fejlesztés lehetővé teszi az állatparkba érkező vendégek modern, kényelmes körülmények között történő fogadását. Az új „Látogatócentrum” megépülésével zavartalanná válik a nagy létszámú csoportok fogadása, nő a bejárat áteresztőképessége, csökken a zsúfoltság és a torlódás veszélye. A hatékony és szakszerű beléptetés mellett értékmegőrző szekrény, valamint pénzváltó és bank automaták is a látogatók rendelkezésére állnak majd. Megvalósul az épület komplex akadálymentesítése is. A projekt másik fő eleme egy Hópárduc kifutó építése az állatparkban.

 

 

Fotók: Szarka Lajos

 

Sóstó kapuja lesz a Látogatóközpont

 

– Méltatlan volt az eddigi bejárat, de ez már a múlté. Jövő március végére elkészül nem csak az új bejárat, ami lehetővé teszi majd a nagycsoportok fogadását, hanem egy Látogatóközpont is. Be tudjuk majd mutatni nem csak az állatpark, Sóstó-Gyógyfürdő, Nyíregyháza és akár a megye turisztikai attrakcióit, lehetőségeit is, hiszen, akik ide jönnek az állatparkba, azoknak a legutóbbi adatok szerint több, mint a 35 százaléka külföldi. Több napra érkeznek hozzánk, ezért is fontos és azért is, mert az ország minden pontjából jönnek. Elengedhetetlen hogy egy jó képet, és a lehetőségeket tudjuk megmutatni – mondta el dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

 

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

 

Új attrakciók, új látogatók

 

Ezen a projekten kívül más attrakciók is megvalósulnak a Nyíregyházi Állatparkban, Gajdos László az állatpark igazgatója elmondta, ez nagyon fontos a látogatók szempontjából, hiszen új látogatókat szerezni csak új látványosságokkal lehet, tehát nagyon lényeges, hogy legalább három évente megújuljon a park. Ez meg is fog valósulni előreláthatólag.

 

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos


– Összesen egy 6 milliárd 700 milliós fejlesztésről van szó, már előkészítés alatt van az India Ház , az Afrikai Madárröpte és az igazi nagy, európai szintű állatbemutató a Jégkorszak – tette hozzá Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója.

A kivitelezési munkálatok 2018 tavaszára fejeződnek be, ideiglenesen új helyre költözött a Nyíregyházi Állatpark bejárata és pénztárai, de nyitva tartása zavartalanul működik, és a megszokott módon várja a látogatókat.

Kanócz Rita

forrás:www.nyiregyhaza.hu

További hírek

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Részletek